Remeték indulása

Ma még szunnyad az erdő,

A lombhasadékon átdereng a hold,

a füvek szaga csendről énekel.

De virrasztanak a mindentudók.

Akiknek fehér, bozontos a szakálla,

szemük villogó szentjánosbogár,

akiknek görcsös vándorbotja

a halál kaszáját százszor összetörte,

akik tudják, hogy egyszer egy az három,

hogy a színek beszélni tudnak

s akik falusi, útszéli kereszten

nem köpdösik le a Megváltó testét.

És egy éjszaka megindulnak ők.

Bíborvörösre izzik át a hold,

smaragdzölden lobognak a füvek

és moraj lesz a lombsuttogásból.

Jönnek ők és velük a farkasok

és a rengeteg minden vadjai

és üvöltésüktől lángba csavarodnak

korhadt gerendák és korhadt szívek,

Énekelnek a remeték. És az egek

dala harsányan zuhog alá

s borzalomba öltözik az alvó szépség,

mert e világ fejedelme megítéltetett.

(1928. június 25.)