Csengő-bongó versike a mókuskáról

Távol tavaszt nézve,

ahonnan elkéstem,

délibáb-hívásban,

álom-kergetésben

emlékszem egy gyermek-nóta

csengő dallamára:

Mókuska, mókuska,

felmászott a fára...

Illatos nagy erdőn

pajzán játszi kedvvel

kacagó kisfiú,

hej, minek is ment el?

Miért nézek olyan búsan

a tölgy alatt állva?

Mókuska, mókuska,

felmászott a fára.

Hajnalok a földet

sugarasra festik,

akkor indultam el,

s kergettem napestig.

Kergettem is, ígértem is,

csaltam is hiába:

Mókuska, mókuska,

felmászott a fára.

Okosszemű jószág

gyermekvágyam lelke,

lompos kicsi mókus,

gyere az ölembe:

Tudod: jó kisfiú vagyok,

S tudod: nagyon árva,

Mókuska, mókuska,

Felmászott a fára.

Nem kellett karácsony,

csörgő dió, alma

ugrált a kis mókus

maga után csalva.

Csodaszarvas: elcsábított

Epedés-országba:

Mókuska, mókuska,

felmászott a fára.

Sóvárgó szívemben

megfogant az átok;

azóta elszökik,

akármit is látok;

Ilyen hűtlen, fürge mókus

lelkem minden vágya:

Mókuska, mókuska,

felmászott a fára.

Távol tavaszt nézve,

ahonnan elkéstem,

délibáb-hívásban,

álom-kergetésben

sírni kell egy bohó kis vers

régi dallamára:

Mókuska, mókuska,

Felmászott a fára...

(1926. április 18.)