Poézis

Belül a könnyek folyamát

követni a nagy véghetetlen parton.

Belül a könnyek folyamát

terelni be a sziklás alagútba,

s mielőtt zúgva, dörögve beömlik,

kifogni egy-két elázott virágot.

Kívül mutatni:

Örök ujjongó alakot,

félrecsapott kalapot,

kacagni kincses klarinéton,

zajongni zengő zongorán,

és játszani csak egymagamnak,

ha más senki se marad ott,

s megint elölről:

játszani halkan egymagamnak

zajongó, zengő zongorán,

kacagó, kincses klarinéton,

mutatni bohém alakot,

félrecsapott kalapot... –

Kívül mutatni, mindig mást mutatni!

Csendül a nóta,

ki tudja: mi óta?

Ki tudja: mi vár?

Csendül a nóta,

mit neki kóta!

Cseng a pohár!

Belül a könnyek folyamát

követni a nagy véghetetlen parton.

Belül a könnyek folyamát

terelni be a sötét alagútba,

s mielőtt zúgva, dörögve beömlik,

kifogni egy-két zsenge, kék virágot,

kisimogatni, csókkal szárogatni,

nem bánni, hogyha millió szem néz is:

Kettős világban, kettős szivvel élni:

Ez a poézis.

1925. június. 25.