Vissza

Édesanyámnak

Álmodjuk vissza most magunkat:

hogy volt tizenkét év előtt –

Istenem, hogy elfelejtettem

a kis ruhát, s a kis cipőt!

Mikor fiadat gyorsan vitte

hat esztendős, kis fürge lába

és reggelenként kézenfogva

kisértél el az iskolába.

Arcomat sokszor összecsípte

a vén apó, a jéghideg Tél –

Te meleg szájjal megcsókoltad

és megkérdezted: Hogy feleltél?

Tisztázni akkor a nagy kérdést

fiadnak több volt még a mersze...

– Álmodjuk vissza most magunkat

egy-két napra, órára, percre!

Álmodjuk vissza most magunkat:

hogy volt tizenkét év előtt –

Juttasd eszembe újra, újra

A kis ruhát, s a kis cipőt.

Álmodjunk nagyon, nagyon szépet,

ringatózz szépen el velem,

álmodjuk most a régi álmot,

hogy ne féljek a kebleden!

Mert elhagyjuk az iskolát már,

de iskolánk az élet éppen

s hozzám most már oly közel van

s most már erre az útra léptem.

Álmodjuk vissza most magunkat

és álmunk ne legyen hiába...

Maradj mindig félő fiaddal

és kisérd el az iskolába!

1925. június 10.