A közös szamár

Távozzatok, tarka gondok!

Cimboráim, mesét mondok,

Legyetek hát figyelemmel!

Volt egyszer egy öreg ember,

Aki – midőn megérezte,

Hogy halála nincsen messze, –

Három fiát előhívta

S íly szavakkal szólt hozzájok:

“Öregségét már nem bírja,

Halni készül ősz apátok.

Gazdagságom, pénzem nincsen,

Csak egy szamár minden kincsem;

Azt szivesen hagyom rátok,

De kikötöm: jól tartsátok,

Etessétek, itassátok!”

Ezzel fejét lehajtotta

S elment örök nyugalomra.

A testvérek megegyeztek,

Hogy sorban, – mint következnek, –

Veszik hasznát a szamárnak.

Legidősebb mindjárt másnap

Két mázsát tett a hátára,

Kihajtotta a vásárra,

Kegyetlenül ütlegelte

S hozzá folyton énekelte:

“Szénával, szalmával

Miért etetnélek?

Van két öcsém, akik

Jól tartanak téged.”

Élete jobb aztán sem lett,

Még a vére is kiserkedt,

Olyanokat ütött rája

A közbülső gonosz bátya,

De enni, bár holtra fáradt,

Ő sem adott a szamárnak:

“Szénával, szalmával

Miért etetnélek?

Van öcsém meg bátyám,

Eltartanak téged.”

Harmadnap a legkisebbik

Dolgoztatta szomjan-éhen,

Pirkadattól késő estig

Szántóföldön, mezőn, réten

S mikor enni került sorra

Ő is csak ezt hajtogatta:

“Szénával, szalmával

Miért etetnélek?

Elég, ha bátyáim

Jól tartottak téged”.

Szegény szamár megsokalta

A csúfságot, melyet rajta

Ezek hárman elkövettek,

S búcsut mondott az életnek.

Szomorú a mese vége,

Könnyeinket öntsük érte,

S vonjuk le a tanulságot:

Közös jószág sosem áldott.

Szatmár, 1923. szeptember