Elmúlt nyárhoz

Ki a himnuszod dobját verte,

azoknak bíbor rózsát

osztogattál szerte

és behintetted őket nyári jókkal,

perzselő tüzes, afrikai csókkal

– és lábad nyoma most már messze ég.

Nézz vissza még!

Ki a dalodat sohse zengtem,

nézzél arcomba, szánj meg engem,

fürössz ki finom, hófehér sugárral

s ha nem is kacagósra,

de mosolygóra moss át! –

Csókolj meg szépen, hűvösen

s adj egy hervadó, sárga rózsát!...

Szatmár, 1925. október 24.