Egy ócska klarinét

Be szép egy távol kedves ének,

ha virágban fetreng a rét.

Jaj, hogy dalolna kedvesének

egy ócska klarinét.

Nehéz bársony, zafiros pompa

a lányok álma mindenütt –

Koldús-mezemnek bús, iromba

szégyene mellbe üt.

Elfojtott vallomás-titokban

miért múlik el annyi hét

s miért nem élhet arany-tokban

egy ócska klarinét?

Százak vonóznak, hegedülnek

s fülelnek csacska ablakok –

...Nekimegyek az egyedülnek,

hallgatok, hallgatok...

Kolozsvár, 1927. augusztus