[Az éjszakák csöndje...]

Az éjszakák csöndje: fojtott nyugtalanság.

Viharhántott fenyők zúgnak a hegyoldalon,

a patakok mormolnak itt is, ott is

és sietnek valamerre. Sietnek, sietnek.

Amikor vízvájta odumba menekültem

a farkasok elől, mikor tüzet gyújtottam

a barlangszáj elé: tűzzel falaztam be

magamat s zártam el mindenektől.

A tűzön túl: villogó, éhes farkasszemek,

rövid, homályos nappalok, hosszúra

nyúlt, csillagtalan éjszakák, fenyőzúgás,

kisértetjárás, mindent betöltő idegenség.

Tudom, hogy önmagamból nincsen út semerre.

Vörös tűz ropogja a remeték dalát.

S csak álmomban járok faluról-falura

örökbékét furulyázva a föld lakóinak.

1930. június 27.