Ébredés alagútban

Talán alagútban megyünk. Sötét van.

Arrébb húzódunk és félünk egymástól.

Súlyos szénfüst fojtogatja tüdőnket,

számoljuk a kerekek kattogását.

Mindnyájan itt ébredtünk fel egy

éles füttyre, nem tudjuk: hány óra

van, csak nyújtózunk bágyadtan és

friss levegőt kívánunk és rosszízű

a szánk. Kár volt még felébredni!

Valaki, egy utas, javíthatatlan

optimista, magyaráz: odakint most

reggel van, csak itt nem látszik,

csak néhány pillanat és kiérünk

a szabad mezőre, az aranyos, friss

levegőre, fent kék lesz az ég és madarak

szállnak kiterjesztett szárnyakkal és zuhogva,

locsolva fürdet a napfény mindenkit.

Mi hinnénk neki, úgy hinnénk, de perc

percre múlik, s a sötétség változatlan.

1929. július 12.