Békesség velük

Most, hogy a földön minden költemény bús,

csapongó szárnyon Hozzád repülök,

s Neked dalolok, karácsonyi Jézus!

Repülök szánkán, csörgő hit-batáron

és úgy hódolok jászolod előtt,

kicsi Mesterem, jóságos Tanárom!

Nagy hittel vetek bízó szemeket Rád

én, szent iskolád rossz kis nebulója;

megáldom szalmás, szegényes katedrád.

Te nem bántottál soha-soha engem,

nem vágtál arcul nagy-ártatlanul,

ha fehér álmot hordtam a szívemben.

Te nem taszitál el magadtól távol,

ha verseltelek Édesanyám nyelvén

s nem tiltottál ki soha iskoládból.

Csókkal kérdezted: nem vagy-e beteg?

Könnyet töröltél, ha könnyet facsartak

karácsony-rontó sötét emberek.

Hát ne legyen most ez a költemény bús.

Legyen himnuszos, mint a téli táj,

s csókoljon vissza Téged, kicsi Jézus!

Legyen üdvözlő, ujjongó kiáltás,

a hópihéknek gyermekded öröm,

az embereknek szelid megbocsájtás.

Sok-sok bajomért kit sem okolok.

Minden szavam szép karácsonyi áldás,

szentjánoskenyér, cukros dobozok,

selyem-papíron aranyos betűk – –

– és kegyelmedből, drága kicsi Jézus:

békesség velem, békesség velük!

Szatmár, 1925. Karácsonyán