Veronika-lelkek

Veronika volt,

aki a gyűlölettől holtra sebzett,

vérverejtékes, torzult Jézus-arcra

ráborította selyem keszkenőjét –

és sírva borult le a szent rögökre.

Ez a véres arc megmaradt örökre

Beleivódott rojtjai közé

a fehér keszkenőnek,

bús lelkébe a nőnek,

a halállal-tusakodó vonásai

békét csókolnak szerte a világnak.

S bár a századok vasfoga

a kendőbe harap,

bár szétfoszlik és millióra bomlik,

de szelek szárnyán mindenhova eljut

és mindenkinek jut egy kis darab.

Áldott, ó, áldott,

ki életútját sírva, küzdve rója

és megérti, hogy ez a keszkenő-hordás,

e drága foszlány örök megőrzése

a Veronika lelkek missziója.

Nem győz a bánat, nem öl meg a harc,

ha tiszta lelkek hókeszkenőjéről

biztat, int felénk ez a Krisztus-arc!

Szatmár, 1925. december 24.