Függöny legördül

Mesét fejez a haragos nyár.

Nincsen mit félnem semmitől,

akár a tél is jöhet most már.

A fecskeraj elszállt felettem.

Amit lehetett, megtanultam,

amit lehetett, megértettem.

Multam értelmét úgyse látom,

legfeljebb, hogy kezet fogott

velem pár igen jó barátom.

Istenem, holnap milyen mások

lennének hozzám, hogyha várnék...

Egyszer szépek a kézfogások.

Gyorsan lepergő könnyű dráma

volt minden, minden, ami volt:

Tizenkilenc az évem száma.

Függöny legördül, minden késő.

Kulisszák mögött mit zokogsz,

te meg-nem-tapsolt kis színésznő?

Jól játszottad a szerepet,

de ha egyszer a színdarab rossz,

mit használ ott a szeretet?

Sikered új darabra várna,

de az író már nagyon álmos

és mélyen alszik nemsokára.

– – – – – – – – – – – – – – – –

Vígasztaló szent szóra lesvén,

írtam e sajgó sorokat

holdsugaras szeptember-estén.

1926.