A zárda udvarán

Némán suhannak, fehér fátyol rajtuk,

Halk léptük alatt megremeg a rög,

S míg olvasójuk csendesen csörög,

Szűzi fohászban mosolyog az ajkuk.

Már alkonyat van, félig-meddig este –

Széjjelömlik a gesztenyefák árnya –

Beyer kótákat gyakorol egy lányka

S üteme szépen elsimul a csendbe!

Fapadon ülök én, az idegen –

S a nagy káoszt vándorolva járom

Megpihenek e boldog szigeten!

Liliom-illat árad szerte frissen

És olyan minden, mint egy édes álom

És érzem, hogy most itt lebeg az Isten!

1924.