Vers az utazásról

(Fodor Jenő)

Megy,

robog a vonat, a

hegy

fut,

kanyarog, omlik az

út

és

mélyen a messzibe

vész.

Száz

pózna is nyargal, a

láz

űz,

kerget, a füst csupa

bűz,

kín

feszül ki végig: a

sín

s mély

nyugtatot ma nem ad az

éj.

...Itt

éppen egy házikó

nyit,

tár

ablakot s napfényre

vár.

Ott

vén juhász – kezében

bot, –

néz

nyugodtan s pihen a

kéz.

Fenn

egy paraszt ép kaszát

fen

s hagy

mindent a mentire

nagy,

ős

bánattal: szomorú

hős.

Vad

iramunk vajjon mit

ad?

Szent

ez a nagy, falusi

csend,

de

mi sose állhatunk

be:

bősz

robajjal röpít a

gőz

s fut,

kanyarog, szédül az

út.

Ints

nevess, sírj: megállás

nincs.

Fut

mozdonyunk s tüzet és

bút

hint:

íz, hang, szín – elmarad

mind.

1929.