Nyáréjszaka

(Zólyomi László)

Tüzes, forró szeszéllyel

meglep és fáj az éjjel.

Búsul a kerti hársfa,

mert nincsen néki társa.

Egy bőregérke csendes,

lágy nesszel, ringva repdes.

Egy távol ablak lomha

vággyal néz ablakomba

s házunk megindul arra

bujkálva, port kavarva

s a házak mind kigyúlt, vak

csókokkal összebújnak

és zúgva sír a hársfa,

mert nincsen néki társa.

Az ég nagy csoda-kékség.

Gyűrött az ágyam és ég.

S a nagy sötét lakásban

nekem sincs senki társam.

1929.