Július A magányosság dícsérete

A júliusi csillagok alatt

vággyal kószáltam, mint kóbor diák.

De voltak nálam bátrabb daliák

s az idő lassan, tétlen elhaladt.

Az ablakokban csönd volt és virág,

s a fülledt este szívemre szaladt

a júliusi csillagok alatt,

míg bent mulattak boldog daliák.

Fiat fogantak pozsgás asszonyok;

zöld és dúsnedvű, mérges nagy növény

volt az élet: beteljesült, konok.

Éreztem már, hogy – messziről jövén –

elesem, ha tovább barangolok

s ledőltem egy zord, vén klastrom tövén.