November A holtak dícsérete

Meghaltunk, testvér, valamennyien.

Csak ők élnek még, ők, a régi holtak.

A néma ablakok sora kiholt, vak:

Láttál temetőt? Ugy-e mind ilyen?

A holtak este csillagot csiholtak

fölénk, a kegyelet rajtunk pihen:

egy csillag ég minden fájó sziven

s világít minden zártredőnyű boltnak.

A koszorúk felülről egyre hullnak,

az őszi szélben száz virág forog

s kéményeken, tetőkön tornyosulnak.

Éjjel peregnek csöndes záporok:

bús, bölcs sírással érettünk búsulnak

a Bólyaiak s Bethlen Gáborok.