Lángok

Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva,

szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok

álmokat űzve nézek a tűzbe:

élnek a lángok

sírnak a lángok.

Élni ha fáj és sírni ha fáj

(van kivülök még, ó, ami fájna?)

vigaszt eregetve, szemünkbe meredve

itt van a kályha,

izzik a kályha.

Fáj neki égni, s kínja be régi!

méla varázsba’ ég a parázsa,

de mégsem akarja, hogy betakarja

lassu hunyása,

hamvahodása.

Döbben a lelkünk tűz kihunyásán,

jégölü sír, amit ágynak a tél vet –

– Hintve virággal, szent olajággal

ha nincs is az élet,

kincs ez az élet.

Szikraszilánkként szökni szeretnék,

láng-szeretettel életet áldok,

s jövőt kibetűzve nézek a tűzbe:

élnek a lángok,

sírnak a lángok. –

Szatmár, 1925. december