Fuldoklás

Bárd Oszkárnak

Hiába tömök zsebkendőt a számba.

Nem gyermeksírás az enyém.

Korbács. Vér. Töviskoszorú.

Sötét gyárkémények vigasztalan kürtölése.

Túlnőtt a fájdalom a hegyeken,

a megrémült csillagokon.

Iszonyatba-lapult kutyák

halálosan vonítanak.

Most cserben hagy az emberi szó,

a nyugtató ütem, a mérsékelt zengés.

Ó – nem alkotás ez.

Csak bámulás a sárga lámpafénybe.

Csak szűkölés, fuldoklás. Egyetlen ordítás.

Panasz az egész világnak.

Az egész világnak,

amelyből nem áll mellettem senki.

Galgó, 1930. szeptember 17.