Ballagó vers

Eső utáni fény csillámlik

a ritkapárás alkonyon.

Oly lassú, lassú lett a léptem,

olyan fehér a homlokom.

Jó lenne már letenni szépen

unt terhemet s a cifra bért

s ha számoltatnak, nem felelni

önmagamért és másokért.

Sápadtan is szabadon menni,

fáradtan is emlékezőn...

(Mit is mondott a kedves tegnap,

mikor velem járt a mezőn?)

Most nem zavar hang s nem üdít,

csupán a szárnyas szellemek

csattognak láthatatlanul,

amint a fák közt lengenek.

A világ furcsán mosolyog,

mint a tüdőbajos leány,

aki szerelmes és megérzi,

hogy napja alig van nehány.

1930.