Mi lesz?

Uram, Te láttad:

Homlokom tele kőzúzással, vérrel,

kis lelkek köve milliószor ért el,

de sohse dobtam mással vissza őket,

mint édes, puha, krisztusi kenyérrel.

Uram, Te láttad:

Foszlós-belű volt, fehér és igaz,

haragviszonzás s békét lehelt mégis,

meleg illata csupa ős-poézis,

s az őrjöngőnek fékező vigasz.

Uram, most kérdem:

a világon torz gyűlölet arat.

Állok ostoros kőzápor alatt,

de hogy töltsem be akkor majd igédet,

ha – énnekem már kenyér sem marad?...

Szatmár, 1926. február