Temetőben

Köröttem csend – és temető.

Csak néha suttog valami,

csak néha lehet hallani:

ez ő, ez ő, ez ő! –

Azután minden újra csendes,

és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,

s a néma árnyak szembe jönnek,

s a sírkeresztek rámköszönnek,

és megtisztelnek a nagyok – –

Én a halottak ismerőse,

révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,

a Múlt, Jelen, a sok kereszt,

s az árnyak kara zúgni kezd:

ez ő, ez ő, ez ő! –

Azután minden újra csendes,

és álmodik a temető.

1924. augusztus 31.