Prológus

a “Szatmári pasztellképek” c. ciklus-tervezethez

Szülővárosom ködös, kicsi képe,

mit száz vonással örökít a kréta,

kacagtatott és megríkatott néha

és odasimult szívem közepébe.

Fölötte táncol könnyesarcú, halk búm,

ismeretségek cigánymuzsikája...

Most, hogy magosból tekintek le rája,

olyan, mint egy szent, színesképű album.

...Óh, nem most festem, rajzolom a képet,

ennek a drága, tündérkertben tépett

virágcsokornak üde ragyogását.

Most csak hímezem, mint egy finom asszony,

bekeretezem, s a falra akasztom,

hogy szeretettel mások is meglássák.

1924. december 30.