Tíz parancsolat

– Töredék –

I.

Én vagyok a Te távoli

társad és örökös barátod,

kinek kezét sose fogod meg

s igazi arcát sose látod.

Én is, mint te, egyazon úton

járok szüntelen körbe-körbe

s éjszakánként ugyanugy nézek

önmagamba, e furcsa, görbe,

törött és fátyolos tükörbe.

De nem szabad velem törődnöd,

legfeljebb ints egy lenge búcsút

felém, ha más tájakra visz

ez a vidám és néha bús út,

mely annyi felé kanyarog,

mert szánalmasan gyönge, gyatra

vadász, ki másra is figyel,

mint az üldözött drága vadra:

célod, hogy rálelj önmagadra.

II.

Nevem hiába ne vegyed;

ha hallottad is egyszer-kétszer,

hullasd ki emlékezetedből,

mert hamis kincs az, talmi ékszer,

mely meddőn, hívalkodva csillog

s kevés örömöt szerez annak,

ki csillogásába merül,

mert hiszen csillagok is vannak,

sőt üstökösök is rohannak,

e mély, komorló éjszakában.

Virág vagyok a zordon, ében –

fekete idők belsejében,

fekete álmok erdejében

virág, csak egy a millió közt,

százezer álomból egy álom,

melynek értelmét nem találod,

melynek értelmét nem találom, –

jaj, életem és jaj, halálom.

III.

(Hiányzik)

IV.

Tiszteld az izzó szenvedést,

mely mindünket tisztára éget,

tiszteld a jóság glóriáját,

tiszteld a békés bölcsességet,

tiszteld a mártír szenteket,

a gyermeket, jámbor parasztot

és minden prófétát, aki

a sziklából vizet fakasztott,

habzó szépséget és malasztot, –

tiszteld a költőket, akik

veled vannak, bármerre mennél

s több életet adnak neked

tulajdon ember-életednél.

Hajts főt az írások előtt,

melyek sárgultan szakadoznak

s az ősi márványok előtt,

melyek lassanként repedeznek,

ódon kertekben porladoznak.

V.

(Hiányzik)

VI.

Addig nézz csurdé angyalokra

és addig nyalj szerelmi mézet,

amig fekete fátyolával

be nem borít a bal enyészet,

örülj, örülj az ifjúságnak,

örülj, örülj az ifjú nőnek,

akinek csókjai nyomán

minden friss sarjak újra nőnek,

mint fű nyomán a friss esőnek, –

úgy zeng a szerelem szava,

mintha ezüst csengettyüt rázna, –

ki szeret, sohasem gonosz,

ki szívből csókol, nem parázna.

(De jól ügyelj: ha bűnnek nézed,

bűn is az, amire törekszel, –

ha gonoszat vélsz tudni arról,

hogy asszony karjaiba fekszel,

bizony gonoszat is cselekszel.)

VII.

(Hiányzik)

VIII.

Az igazságnak őre légyen

benned mindig az égi szellem,

hamis tanúságot ne szólj,

fiam, soha önmagad ellen;

ne hazudozzál önmagadnak,

tudd meg, ki vagy és mire vágyol –

ha útad szólít, ne marasszon

fiam, dunna és renyhe lágy toll:

keményen kelj a renyhe ágyból

s indulj a bátrak mosolyával,

zengő lélekkel, zsenge testtel,

mint aki mindent megmutat

s magában semmi bűnt se restell,

lépteit ingovány fölött is

titkos Isten hatalma ója –

kinek van ugyan sok-sok bűne,

gyarló egész emberi volta,

de mégsincs rejteni-valója.

IX.

(Hiányzik)

X.

Felebarátod ökre, háza

után kivánságod ne légyen:

ilyen szegénységekre vágyni

nagy szegénység és csúnya szégyen.

Orrodba édes illatot gyűjts,

szívedbe békét és mosolygást,

szemedbe fényt, hogy az utolsó

napon is tudj örülni folyvást

s eképpen szólj csak és ne mondj mást:

köszönöm, hogy tápláltatok,

hús, alma, búza, lencse, borsó!

Amint jó volt hozzám a bölcső,

tudom, hogy jó lesz a koporsó.

Ki most lefekszik, nem kivánta,

hogy földje legyen, háza, ökre,

de amit látott, gyönyörű volt

és véle marad mindörökre.

És övé marad mindörökre.