Valami arcot viszek

Valami arcot, szentséget viszek

elrejtve mélyen.

Havas nagy úton bandukolok

szembe a lemenő nappal.

Ezt a szentséget nem ismeri

senki kívülem:

Elítélt próféták máglya-lángja

perzselte a szívembe hajdan.

Talán az otromba erdők mögött

találok egy kicsi kunyhót,

ahol a fehér fenyőasztalkából

oltárt csinálhatok.

Ott egy Istent imád majd velem

a kunyhó apraja, nagyja

s hiába búg az éjben

a hitetlenség farkasüvöltése.

De addig bandukolok a havas úton,

szembe a nappal –

Sötét terhek dőlnek az életemre

s ferde árnyékok hullnak a hóra.