Megint csupa kérdés

Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi

az új semminél, mely valaminek

tudja magát?

Miért kellett bágyadt mosolygásainknak

önmagukra ébredniök az élet ágyán?

Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten

olyan kaput, melynek csak egyik pántja

sok ezer fekete mérföld?

Téli estéken keservesen énekelve,

őseink és dédunokáink hajából

miért fonjuk az élet hosszú kötelét?

Miért faljuk fel egymást

akkor is, ha nem vagyunk éhesek

s miért pattan fel gőggel a gerincünk,

ha végigütnek rajta?

S miért nem akarunk lefeküdni ősszel

hullott levelek közé, mint aszott szemét

a seprű alá?

Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon

a forgószelek tátongó sodrába?

S miért lát kicsivel többet az ember,

ha csöndesen ül egy percig... így...

s behúnyja a szemét?...