A hévség

Az égető kutyácska

A zőld mezőt aszalta;

Miatta Flóra hímes

Virági haldokoltak,

Fonnyadtak a ligetnek

Zöldségi megkonyúlva:

A főld egész határi

Alélva bágyadának.

Énbennem is van egy tűz.

Mondják, hogy az Kupídó,

Én nem tudom, ki légyen,

Nem esmerem nevéről;

Elég, hogy ég melyemben

S emészti nagy hevével:

Szemlátomást betegszem

És már alig lehellek.

Tegnap leszálla csendes

Cseppekkel egy esőcske,

Megáztatá az erdőt

És a mezőt vizével:

S ím, a beteg virágok

Mindjárt feléledének,

A kókkadó falombok

Zőld színbe jöttek ismét.

Óh, vajha énreám is,

Az én alélt fejemre

Egy ílyen éltető víz

Hűs cseppje harmatoznék!