Visszajövetel az Alfőldről

Hálá, hálá az egeknek!

Végre már megnyughatom,

Hogy a tiszai téreknek

Levegőjét szíhatom.

Minden főld ugyan hazája

A jó embernek: való!

De mégis születte tája

Mindennél előbbvaló.

Bár hazánk áldott ölétől

Az okosság elragad:

De annak édes nevétől

A jó szív mégis dagad.

Másutt is bőven valának

Jó napjaim s uraim:

De csak fűltek a hazának

Szent tüzétől csontjaim.

A boldogság kelletén is

Űltem, mint egy retecen,

Hogy nem szemlélhettem én is

Kedves füstöd, Debrecen!

Túlnan a magyar hazának

Végéről útra kelek,

S jöttem, amerre szívának

A hazúl fuvó szelek.

Sok volt a baj s a törődés,

Mely alatt erőm rogyott,

De az édesb képzelődés

Felejtette Somogyot.

Általkeltem a Dunának

Szőkén zajgó habjain

S a Kecskemét pusztájának

Széllel bélelt szirtjain.

A Tiszának sík partjára

Kiszállván a csónakon

Áldást mondván Dáciára,

Indúltam a lovakon.

Indúltam, mert úgy képzettem

Már mostanság magamat,

Hogy már a jó főldre tettem

Jó főldön nőtt lábamat.

Egészséggel, szép határa

A Tisza mellékinek,

Hol vígan símúl nyakára

A főldi a főldinek.

Úgy is lett, megláttam végre

Azt az áldott Karcagot,

Hol a kún a szép térségre

Halmoz sok száz asztagot.

Itt hosszas törődésemnek

Egy kis pihenése lett,

Vívén egy jó emberemnek

Házához a tisztelet;

Akit régi jótétéért

Lelkem mindég tisztele,

S mostani szivességéért

Tégyen jól az ég vele.

Kibe idegen színesség

Még úgy be nem kőltözött,

Hogy a szép magyar szívesség

Eltűnjön a szók között.

Mert ma sok is a szállóhoz

Holmi üres kompliment,

S fogjunk osztán a zokszóhoz,

Ha vendég uram kiment.

De engem olyhoz vezérle

A nyúgalmat szerző ég,

Kinek szavain fejérle

A magyar őszinteség.

Varróm ez: a szíves Varró

Kit bármi jó verselő,

Bármi festő és hímvarró

Jól nem adhatna elő.

Elég, hogy kik az országba

Tiszta szívet kérdenek,

Csak Karcagra a Kúnságba

Varró úrhoz jőjjenek.

Mert ki e kis tartományba

Keresztűlmenni talál,

Közemberbe, kapitányba

Termés kún szívet talál.

Éljenek ősök portáin

Soká az íly emberek,

Kiknek íly híres és fájin

Mind szívek, mind kenyerek.

Köszönöm a nyugvó szállást,

Tisztelt Varróm! köszönöm!

S hogy áldjam Karcagújszállást,

Ez is egy új ösztönöm.

1800. máj. 9.