Josepha kisassszonyhoz

Keljetek fel napkeletnek

Oldaláról, keljetek,

Ti, a bágyadt természetnek

Lelket adó szelletek!

Keljetek fel, ah, mit késtek!

Már az a nap itt vagyon,

Hogy gángesi lehelléstek

Erőt végyen a fagyon.

Nyissátok meg napkeletnek

Bársonyszínű ajtaját,

Húzzátok a kikeletnek

Felrózsázott hintaját.

Minden kincsével Flórának

Őfelé szárnyaljatok,

Hogy ott egy szép Gráciának

Csókkal udvaroljatok.

Puha szárnnyal legyezzétek

Szép mellyét és homlokát,

Új rózsákkal terítsétek

Lába kedves nyomdokát.

Menjetek! - ah, bár elmenne

Ámor is tivéletek

S ama szíven sebet tenne,

Akiért én reszketek.

És akinek szép tüzével

Ha magam kecsegtetem,

Bíztomban minden kincsével

A világot megvetem.

Óh, ha Ámort meglátjátok

Hó nyakán vagy kebelén,

Egypár csókommal adjátok

Tudtára, mit érzek én.

És ha rálő kis nyilával,

Tüstént szárnyra keljetek

S még meleg sóhajtásával

Lelkembe repűljetek.

Hogy e nap, mely imádandó

Nevének szenteltetett,

S melyen kívánok állandó

Egészséget, életet,

Ama szép név innepébe,

Amelyet bálványozok,

Essen szívem szerelmébe,

Akiért sóhajtozok.

Tán e nap a szeretettel

Kőlcsön hűségre kelünk,

Melyet minden kikelettel

Egymás karján szentelünk.

Ah, remélni tán nem szégyen,

Ah, tán erre rámegyek,

Hogy Josepha enyim legyen,

S én Josepháé legyek.

1799. március 19.