A füredi parton

Óh, Tihannak rijjadó leánya!

Szállj ki szent hegyed közűl:

Egy, kit a sors eddig annyit hánya,

Partod ellenébe űl.

Itt a halvány holdnak fényjén

Jajgat és sír elpusztúlt reményjén

Egy magános árva szív.

Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek

A boldogság karjain,

Vígadoznak a kies Fürednek

Kútfején és partjain;

Addig én itt sírva sírok,

És te, nimfa! amit én nem bírok,

Verd ki zengő bérceden.

Verd ki zengő bérceden.

Zordon erdők! durva bércek! szírtok!

Harsogjátok jajjaim!

Tik talán több érezéssel bírtok,

Mintsem embertársaim,

Kik keblekből számkivetnek

És magok közt csúfra emlegetnek

Egy szegény boldogtalant.

Egy szegény boldogtalant.

Akik régen jó barátim voltak,

Még felkőltek ellenem,

Üldözőim pártjához hajoltak:

Óh, miket kell érzenem,

Amidőn már ők is végre

Úgy rohannak rám, mint ellenségre,

Bár hozzájok hív valék.

Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,

Oly barátim nincsenek;

Vállat rándít, aki sorsom hallja,

Már elhagytak mindenek.

Nincsen szív az emberekbe:

Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe

Szívem bús panasszait.

Szívem bús panasszait.

Rózsim, aki sorvadó ügyemnek

Még egy élesztője volt,

Rózsim is, jaj, gyászos életemnek

Fájdalmára már megholt.

Már te nyugszol, drága lélek,

Én pedig még elhagyatva élek

Ennyi zaj, jaj, baj között.

Ennyi zaj, jaj, baj között. -

Óh, van-é még egy erémi szállás,

Régi barlang, szent fedél,

Melybe egy bőlcs csendes nyugtot, hálást

E setét hegyekbe lél?

Hol csak egy kő lenne párna,

Hol sem ember, sem madár nem járna,

Mely megháborítana.

Mely megháborítana.

Abba tán a főldesúri jussal

Ellenkezni nem fogok,

Hogyha én egy megvetett virtussal

Itt egy kőbe helyt fogok.

S e szigetnek egy szögébe,

Mint egy Russzó Ermenonvillébe,

Ember és polgár leszek.

Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel

Ébresztgetni lelkemet,

A Természet majd az Értelemmel

Bőlcsebbé tesz engemet.

Távol itt egy Másvilágba,

Egy nem esmért szent magányosságba

Könnyezem le napjaim.

Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg: e setét erdőbe

A szomszéd pór eltemet.

Majd talám a boldogabb időbe

Fellelik sírhelyemet;

S amely fának oldalába

Áll egyűgyű sírhalmom magába,

Szent lesz tisztelt hamvamért.

Szent lesz tisztelt hamvamért.