[Vályi Klárához]

Barátném, bánt-é még, ami eddig bánta?

Vagy úgy lett a dolog, mint szíved kívánta?

Hát az az értetlen hatbetűs nyavalya

Megorvoslódott-e, ugyan mi [a] baja?

Különben nincs Bécsbe a bánatnak nyoma,

Ott lévén az öröm fő paradicsoma.

Még a pompás Bécsbe tőltöd te kedvedet,

Mi a Vágnál gyakran sóhajtunk tégedet.

S te tán torkig űlvén minden szépbe s jóba,

Meg sem emlékezel rólunk hébe-hóba.

Nem, barátném, hisszük jószívűségedet,

Nem úgy kémleltük ki e nyáron lelkedet,

Azért is szívedbe ajánlom szívemet,

Tarts hű barátomnak örökre engemet!

Majd ha nyúgodalom pontjára érkezek,

Többet, jobbat, szebbet készítnek e kezek.

Follyanak vidámon életed napjai,

Maradok állandó híved: Csokonai.