Az én vagyonom

Ugyan tehát mit érsz azzal,

S mi hasznod e munkába,

Hogy kincseid nagy halmazzal

Gyűjtöd bé a ládába?

A te szívednek bálványja

Az epesztő fösvénység,

Gyötör csalárd ragyogványja,

S titkon öl a szegénység.

Te a felsőbbek udvarát

Éhen és szomjan lesed,

A nagyok záros pitvarát

Szívszakadva keresed.

Melyben azoknak lábait

Örvendezve csókolod

S ezzel hiánosságait

Érdemidnek pótolod.

Te nem sajnálsz mászni porba

S másoknak rabja lenni,

Csak hogy szabad légyen sorba

A több rabokkal menni.

S eképpen nyert érdemeid

Ruháidra varratod,

Szolgaságod szép jeleit

Azokon fitogtatod.

Végre fellengős palotát

Rakatsz a felhők között,

Amelybe bíbort s tafotát

Az öt világ kötözött.

A szegénytől gráciádat

Sok grádicsra emeled,

Tőle készűlt palotádat

Még magad is tiszteled.

De légyen ez a szerencse,

Légyen tiéd, barátom!

Sorsom ettől az ég mentse.

Becsesb az én sajátom.

Egy helyhez nem kötelezem

Én gyönyörködésemet;

S így magam le nem vetkezem

Szabados tetszésemet.

Minden, ami csak szépíti

Az egész természetet,

Bennem a gondot enyhíti,

Ha rabszíjjára vetett.

Az éneklő madarkákkal

A szép napot tisztelem

S a csendes etéziákkal

Élesztgetem kebelem.

Ha sétálok, szép útamon

Liliomon sétálok

S kevélykedve a Salamon

Dicsőségén járkálok.

A hegyek hűs forrásai

Lelkem feléleszthetik,

Ezt a gazdagok borai,

Óh, ezt ritkán tehetik.

Édes anya a természet,

A bujaság mostoha,

Ez legtöbbször elenyészett,

Az nem változik soha.

A gyönyörűség karjait

Itt kinyújtja énnekem,

S pengetvén lantom húrjait,

Édesíti énekem!