Szerelmes panaszok

Óh, Vénus terhes igája,

Hogy kell magam adnom alája.

Nyakamat vas lánca szorítja,

Szívem siralomba borítja.

Nem nyughatom és csak epesztem

Magamat könnyeknek eresztem.

Éjjel szememet le se zárván,

Siratom bal sorsomat árván.

Mint a szomorú egek éjjel

Sírnak mezeinkre le széjjel,

Hogy a nap súgári nem égnek

Tetején a csillagos égnek.

Sírok, zokogok keseregvén,

Könnyem mellyemre peregvén.

Mint gerlice párja tavasszal,

Nyögök itt sok ezernyi panasszal.

Egek! óh egyedűl tireátok

Kérést panaszolva bocsátok.

Jaj! enyhítsétek emésztő

Tüzemet, mert már megemészt ő.

Sok ezer búk terhelik éltem.

Egyet másikra cseréltem.

Nincs vége az aggodalomnak,

A bánatok annyira nyomnak.

Szánjátok, egek! nyavalyámat,

Könnyebbítsétek igámat.

Enyhítsetek állapotomban,

Én tömjént gyújtok azonban.

Óh, mézzel elegy keserűség,

Kínnal teljes gyönyörűség!

Óh, Vénus terhes igája!

Hogy kell nyakam adnom alája.