[Laura, még ingó kegyelmed]

Laura, még ingó kegyelmed

Tiszta szívemhez hajólt,

S alva tartott szép szerelmed:

Boldogabb nálam, ki vólt?

Jaj, de bezzeg elfutának

Régi kedves napjaim,

Búra, gyászra változának

Tűneményes álmaim.

Érzem: a leányi elme

Nyári árnyékként kereng,

Hogyha más nyalánk szerelme,

Mint Zefir, körűlte leng.

Néked is, szép rózsaszálam,

(Szád s szemed tagadja bár)

Kedvesebb kezd lenni nálam

Egy enyelgő lepke már.

Karja könnyű, csókja édes -

Ah, ne higyj! bizony megejt:

Máshoz áll el a negédes,

Öszvecsúfol s elfelejt.

Én pedig, mintsem szavamban

Tégedet csúfoljalak;

Szánlak inkább és magamban

Megbocsátok, gyöngyalak!