A méz méze

Sok az ember baja! -

Egy belső nyavalya

Engemet is megroncsolt;

Ínyem elvesztette,

Szám ízét elvette,

Minden csak ízetlen volt.

Kóstoltam tokajit,

Gyomrom únalmait

Szerzé e szent ital is;

Nem volt elszenvedve

A téj édes nedve

Nála még cúkorral is.

Végre egy tetézett

Tálba lépesmézet

Kűlde egy jó Nincsneve,

Kóstolom kelletlen,

Hát fojtós, ízetlen,

Mint a zőld vackor leve.

Bejöve azonba

Laura sátoromba;

S mondám, mi bánt régolta.

Csudálta: - elmetszett

Egy kicsinyt, s úgy tetszett,

Hogy elébb megcsókolta.

Ezt edd meg, ez tán jó! -

Megeszem, - Egek! ó,

Még oly édest nem ettem.

Adj, óh, adj! több mézet,

Melyet szád igézett,

Óh, adj! - így esdeklettem.

Adott még többet is:

S meg nem mézeltet is

Adott a kis csintalan;

De én megesmértem, -

S édességet kértem

Szácskájáról úntalan. -

Kis méhek! kerteken,

Mezőkön, berkeken

Mit futtok sok veszéllyel,

A friss patakokra,

A szép virágokra

Repdesvén szerteszéjjel?

Mennyi sok munkával

És idő jártával

Gyűjthettek egy kis mézet!

Szálljatok Laurára!

Az ő szép szájára

Vénus sokat tetézett!

Jőjjetek, így nem lész

Olyan sok s édes méz

Sohol, mint a tiétek.

Jőjjetek, s így nem lész

Olyan boldog méhész

Sohol, mint a tiétek.