Szűntelen közel van a halál

Nézd meg csak a rózsák tűndöklő szépségét,

Flóra magzatinak csuda ékességét:

Most a virágoknak szépségét csudálod,

Majd száradt kóróit megúnva útálod.

Így ember éltének mivolta hagyatott,

A három Párkákra egészen bízatott,

Kik személyválasztás nékűl mindeneknek

Életek fonalát vágják a véneknek,

De még az ifjak sem maradnak ki sorból,

Ámbár ki nem léptek még gyermeki korból;

Mert akit akárhol célba vesz a halál,

A nyila halálos sebet rajta talál.

Utólsó óráját senki sem tudhatja,

Hogy amikor hal meg, meg sem gondolhatja,

Mert sebes szárnyakkal repűl mindenfelé,

Amott jár, majd fordúl gyors lépéssel elé.

Gonosz Pándora is pixisét forgatja,

A sok embereket igen nyomorgatja,

Nem kérdi e’, ki ez, király-e vagy Irus,

Vagy nagy gazdagságban kevélykedő Cyrus,

Nem vigyáz senkire, érett-e vagy gyenge,

Hullt azért kalásszal együtt a zőld zsenge.

Óh, te gyötrelmeknek kegyetlen királyja,

Nincs, ki veszélyedet valaki kiállja,

Kérlek, kedvezz nekünk, gyenge edényeknek,

Kik társai vagyunk a nyárleveleknek.