A poétai felvidúlás

Mit nyájaskodsz, bánat, s akarod magadat

Kedveltetni? nálam nem éred célodat.

Retteg engem a bú, s szomorúság kerűl,

Még a mély bánat is én körűltem örűl.

Hagyjatok hát békét nekem, óh bánatok,

Mert nálatok nélkűl mással múlathatok.

Bár igyekszel nyomni le, mély bánat árja,

De nem, mert víg öröm a szívemet járja.

Bár igyék a balsors Erisnek borába.

Mégis bé nem férhet múzsák táborába.

Múzsák zabolázzák minden dühösségét,

S a bánat megtartja hozzájok hűségét.

Mert Pallás őrzi ezt egész erejével,

Táplálja ezt Fébus kellemes tejével.

A múzsák táborát, bánat, meddig rontod,

Bár kemény erődet egészen kiontod,

De nem árthatsz semmit, bármeddig próbálod,

Az öröm csatáját, tudom, ki nem állod.

Bár szórja az átkot szomorúság szája,

Ellene áll néki az öröm bástyája.