A VIG CHLOE

„Húnyik a nap, pirul az ég,

Intesz, édes enyhelyem!

Megyek, megyek, ah, elég rég

Vonza feléd kebelem.

Te vagy az én kis világom,

Virágim szép ligete!

Gyermeki víg munkásságom

S elmém első képzete.

Hozzád jövök, ha szívemet

Aggodalom terheli,

Hozzád, ha rám öröm nevet,

S kezem lantját emeli.

Szép alakid szemlélete

Új világba andalít,

Nyílt kelyheid lehellete

Illatözönbe merít.

Itt élnek eltűnt rémeim

Gyermeki jelképekben,

S kedves titkos két betűim

A mindig zöld szívekben.

A bús ciprus árnyékában

Az urnák s nefelejcsek,

A két hív szivek láncában

A viola-bilincsek.

Így alkota ifjú lelkem

Egy szebb virányt magának,

Hol égi gyönyör s szerelem

Szebb rózsái nyílának. -

De csakhamar felriadtak

Rémledező szemeim,

S karom között eloszlottak

Tündér álomképeim.

Óh, mint sírtam, barátnéim,

A szerelem könnyeit!

Mint ittátok, virágaim,

Szívem égő csepjeit!

Hervadtatok, hervadtam én,

Míg rabláncom szaggatám,

Míg a csalfa, büszke remény

Bábjait elhányhatám.

Óh, nem jó halandó szemnek

Az eget megmutatni,

S a lepkeszárnyú gyermeknek

Égi szárnyakat adni.

Nehéz a mennyet elhagyni,

Pedig le kell hullanunk!

Jobb a hív földön maradni,

S rózsákat itt szaggatnunk.

Nem álmodni, hanem élni

Illik e szép világon:

Méh-ajakkal mézet lelni

Lehet minden virágon.

Egyik hervad, másik nyílik,

Mindenik csak tünemény;

Annak nyílik a legszebbik,

Aki szabad s víg, mint én.

Szabad pedig ki-ki lehet,

Míg fejét, - de hol vagyok?

Lilim még istenné tehet,

Legyen, legyen, hallgatok.”

[1825]