A NÉMET ÉS MAGYAR IZLÉS

Vízbül sert pancsol, borbul puncsot s aszu bort főz,

Ökrébül disznót, a lóbul rest tehenet tesz,

Férfi köténybe’ gyarat, kötöget, fonogat, tyukot ültet,

A felesége kaszál, sapkába’, kalapba’ tobákol:

A német mindent mesterkél, pancsol, el is ront;

A magyar ellenben Természet gyermeke mindég,

S éppen azért szebb, jobb minden marhája, vagyonja.

A német hasznot les mindig. Szépre nem űgyel,

Nézd bár condráját talpátul fogva tetőig,

Mégis azonba’, ha szép akar olykor lenni, mivé lesz!

Hány csecse bokrétát tűz, s mint üti félre kalapját!

Tarka piros pántlik repdesnek előtte-utána,

A magyar a szépet nézi, s jól tudja, mi a szép,

Nézd bár condráját talpátul fogva tetőig:

Látol-e rajta, ha még gyerek is, nem férfihoz illőt?

S kérded-e még, Liebel, tőlem, mért büszke, szabad, vad?

[1822-1823 körül]