A POÉTA

Mint majd ha lelkünk Léthe vizébe néz,

Minden földi tehert róla lehullva lát,

S újjászületve, nyílt karokkal

Elysion rokon árnyihoz leng:

Így, aki Kastal vedreiből merít,

Új, tündéri világ bája ragadja el;

Magát felejtvén, élve meghal -

S egy melegebb nap alatt lel éltet.

Ott gerjed abban a csuda lángerő,

Onnét hinti alá égi virágait;

Ne nyúlj azokhoz durva kézzel:

Megfagy az égi hideg kezekben!

[1825 előtt]