FELSÉGES KIRÁLYUNKNAK

Keszthelyre váratásakor

Keszthely mosolygó völgyei, bércei!

Caesárunk közelít, hintsetek illatot;

Simulj tükörré, büszke Zengő,

S tükreidet biborozza Phoebus!

S ti, csendes ernyők pásztori! gyújtsatok

Tömjént hölgyeitek s gyermekitek között

Annak, ki gunyhótok paizzsa

S emberi jussaitoknak őre;

S ki, mint dicső nap fergetegink után,

Áldást szórva, körüljárja hazánk egét,

S amit levert a hosszu szélvész,

Újra felélteti égi tűzzel.

Örülj te is hát, Festetics, és pazarlj!

Mútasd: mint szereti a magyar a királyt;

Mutasd: hogy annak szíve, kincse

A haza s atyja kezébe’ vagynak;

Mutasd: hogy a szent honszeretet heve

S a jobbágyi szelíd tisztelet egybefér;

Mutasd: hogy e két virtus együtt

Tesz fejedelmeket és nagy embert.

[1817]