BÁRÓ PRÓNAY SÁNDORHOZ

Mint a szerencsés harcos Olympián,

Kit megtapsol egész Graecia, s Pindarus

Megzeng, magát félistenekhez

Méri, s az ég özönébe’ ferdik:

Mosolygva nézi lelkesedett szemem

A bajnok ragyogó szobrait és halált,

Miolta tőled pályabért nyert,

Oh haza bölcs fia! szűz Camoenám.

Győztem! lerázták combaim a fövényt,

Izzadt fürteimen szent olajág lebeg,

Nevem kiküzdém a homályból,

S általadám maradékaimnak.

Hová, hová ránt ömledező hevem?

Oh, érzem gyönyörű bérem egész becsét,

Érzem, tetőled nyerni laurust

Melly diadal s mi kevély dicsőség!

Tőled, ki a jót tiszteled és nemest,

S általhatsz az igazt fátyolozó szinen,

Mely annyi visszás képzetekkel

Tölti, zavarja szemünk homályát;

Tőled, ki pályánk tárgyait ismered,

És nagyfényü atyád s híres ipad szerént

Ösztönt, paizst, tőrt nyújtva munkálsz

A haza, nyelv s tudomány ügyében.

Jer, jer, borulj le Pythia zsámolyán,

S honnunk isteninek áldozatot vigyünk!

Te tulkokat, bort, drága myrrhát,

Én amarant-koszorút s virágot.

[1812]