AZ ÉLET DELE

Felhágsz, éltem napja, eged délpontjára,

Ragyogva omlik rám fényed hév sugára.

S ah, tudom! valamint felért szép delére,

Szintolly gyorsan leszáll nyugovóhelyére

Hanyatló pályád!

Nem volt ekkorig is felhőtlen futásod,

De hamar felderűlt rövid elhunyásod.

Csak azért rejtezél néha fellegekben,

Hogy fátyolod alól annál kedvesebben

Mosolygjon orcád.

Nem adtál szüntelen tüskétlen rózsákat,

Nem lengettél mindég lágy Etéziákat:

De adtál víg elmét, erőt, barátságot,

Angyali érzéssel tölt édes órákot

Cypris ölében.

Mit várjak ezután, nem látom előre.

Könnyes szemmel nézek a multra s jövőre:

Annak örömeit sírva emlegetem,

Ennek komor képét előre rettegem

Setét ködében.

[1807-1808 körül]