CENCIMHEZ

Cencim, repül az élet,

Mint egy sebes sohajtás.

Tűnik tavassza s hervad,

Mint gyenge rózsabimbó.

Amely Zephyr kinyitja

Langyos lehelletével,

Az tépi el mosolygó

Díszét kis életének.

Még most mi is virágzunk,

Mint a libáni Tempék,

Szívünk örömre repdez,

Lelkünkben égi láng ég.

Majd eltűnik szerencsés

Éltünk arany tavassza..

E barna fürt lehull majd,

Melly büszke válladon csügg.

Villámkacér szemednek

Fényét homály borítja;

Kebled csudás alakja

S e szép ajak rubintja

A vad halál kezében

Porban heverve sorvad.

Éljünk tehát, s örüljünk;

Mert ah, csak egyszer élünk!

[1800-1804 között]