LEVÉLTÖREDÉK BARÁTNÉMHOZ

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,

S távolléted alatt kedvem miben lelem!

Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,

Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,

Ha már cselédimet nyugodni eresztem,

És csak alig hallom a vígság lármáit,

Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,

Kanócom pislogó lángjait szemlélem,

A képzelet égi álmába merűlök,

S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai

Felköltik lelkemnek minden érzéseit,

S az emlékezetnek repdező szárnyai

Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. - Már elestvéledtem,

Béborúlt az élet vidám álorcája!

Még két mulatótárs van ébren mellettem:

A szelíd szerelem hamvadó szikrája

S bús melancholiám szomorgó nótája.

[1804 után]