BARÁTOMHOZ

Íme, lassanként lefoly a virágkor,

S gyenge rózsáink vele elvirítnak;

A kies Tempék, Örömek, Szerelmek

Véle enyésznek.

Melly rövid s kedves! valamint az első

Éjjelünk, melyen szeretőnk ölében

Életünk legszebb örömébe égve

Kóstola szívünk.

Elrepül tőlünk, soha vissza sem tér!

Sem Galenusnak tudományi titka,

Sem kegyességünk ezer áldozatja

Vissza nem adja.

Minden órádnak leszakaszd virágát,

A jövendőnek sivatag homályit

Bízd az Istenség vezető kezére,

S élj az idővel!

Elmarad tőlünk szeretett barátnénk,

Itt hagyunk mindent, valamit szerettünk,

Semmi nem kísér szomorú koporsónk

Néma ölébe.

A piros hajnal derülő sugára,

A barátságnak kegyes ápolási,

A legesdeklőbb szerelem siralmi

Fel nem idéznek!

[1804]