EGY LEÁNYKÁHOZ

Régen sohajt utánad

Szívem, kegyes leányzó!

Régen! de ah, nem érzed

Ámor szelíd hatalmát.

Vígan lebegsz körültem,

Mint a Zephyr tavaszkor

A rózsaillatokkal.

Bájos tekintetidben

Vidám öröm sugárzik.

Mint a nap égi lángja

A bús homályt elosztja:

Tündér szemed mosolygván,

A társaság feléled.

Minden derűl tevéled,

Minden: de én, de óh! én

Némán lehajtom elholt

Orcámat, és szorongó

Keblem döbög, szemem sír.

[1800-1804 között]