EGY HÍVTELENHEZ

Mely zöld Tempe fedez, Chloé?

Mely bájos ligetek rejtekiben lebegsz?

Kit lát gyenge öledbe’ most

A szép esttünemény s Délia csillaga?

A mély tengereket hinár,

A jégszívet alakszín fedi álnokul.

Megcsalt engemet is tehát

Kisded mézajakad s kék nefelejcs-szemed!

Megcsalt! s rózsabilincseden

Más boldog csalatott néz mosolyogva rám.

Oh, nem véli, mi tőr lesi

A zengő labyrinth ernyei közt szegényt!

Gallyról gallyra vigan repes

És üdvezli az ég reggeli lángjait.

Majd elhallgat örömszava,

Lépvesszőre ragad, s fészke kalitka lesz;

Vagy vergődve kitépdeli

Hímzett szárnyait, és nyögve fut énvelem.

[1800-1804 között]