A REGGEL

Nézd, a napnak derülő sugára

Mint ébreszti a természetet,

Mint önt új bájt a virág fodrára,

S mint zendíti a zöld ligetet.

Nézd, új öröm s újult életerő

Száll hegyekre, száll most völgyekre,

Csak az örök homályban heverő

Bagoly siet bús rejtekekre.

Nem mosolyog néki a szép reggel,

Sem az élet harmóniája:

Kedvesb néki a szomorú éjjel,

Mint az egek dicső pompája.

Igy van minden! változhatlan renddel

Ki van szabva éltünk pályája;

Egyik rokon a félistenekkel:

A másiknak por a hazája.

A rablelkek örök setétségben

Bolyongnak a denevérekkel:

Nem nézhetnek a dicső napfénybe

Örök éjhez szokott szemekkel.

A nagy lélek önként az aetherben

Héjáztatja szabad szárnyait,

Nem tartja itt fojtva porkötélben

Az égi tűz nemes lángjait.

Nem tébolyog gót épületeken

Az éjjeli vak madarakkal:

Feljebb evez a nagy Álpeseken

A nap felé uszó sasokkal.

[1802 körül]