HORVÁTH ÁDÁMHOZ

Melly a maeoni bölcs lelkét levezetted az Orkus

Tornácába, hogy ott Ithakának lássa királlyát,

Lássa, kihozza erős Achillest és Agamemnont

A feledékeny idők torkából bajnoki kürttel:

Múzsa! te Horváthot hajdan szárnyadra emelted,

Amikoron Hunyadit lantján hirdette s az Árpád

Vére dicsőségét magyarul harsogta közöttünk.

Oh, te hevítsd lelkét, hangját régolta sohajtjuk.

Vidd el karjaidon lobogó fáklyáddal az elzárt

Régi sötétségnek titkos küszöbére, atyáink

Szentelt hamvaihoz; te fedezd fel előtte hazánknak

Hajdani héróit, kik bölcs intézetek által

A lebegő kormányt csendes révpartra vezetvén,

Spártai erkölccsel s törvénnyel örökre lerakták

A magyar alkotmány bérctalpait a maradéknak.

S kik, mikor a haragos villongó Visszavonásnak

Lelke kitörte acélzávárát a fene hadnak,

Mint hajdan Marathon nagy bajnoki vívtak ezerrel;

S vagy diadalmi öröm közt tértek vissza Budára,

Vagy pedig a haza szent oltárán áldoza vérek. -

Mennyi nemes hamvak vagynak még néma homályba

Zárva, kiket méltán lantjára vehetne Homér is!

Múzsa! hevítsd Horváth lelkét, ne felejtse hazáját,

Szent kötelességét, szép híre arany koronáját.

[1803 körül]